Ceruzák

Milyen szép szó! Én nagyon szeretem. Hallani, leírni, látni. Megfogom és írok vele. Sokszor rajzolni is használom, kedvem szerint. Fekete, fehér, piros, kék, zöld, amilyet csak akarsz. A fehér nem látszik a papíron, ezért vele a legtitkosabb vágyaim fogalmazom meg. A pirossal rajzolok egy rózsát, amit odaadhatok neked. A narancssárgával rajzolok egy narancsot és egy répát, s azokat bámulom, ha éhes vagyok. A zölddel rajzolok egy békát, és elképzelem, ahogy brekeg egyet, majd kiugrik a lapról a fejem tetejére. A kékkel rajzolok egy gombolyagot, majd leveszem a lapról és odaadom a macskámnak, és nézem ahogyan eljátszogat vele a kis hülye. A sárgával rajzolok egy napot, amely bevilágítja az egész mindenséget, s egyben melegséget áraszt. A lilával rajzolok egy ibolyát, és azt a lapról odaadom a kishugomnak, mire ő elneveti magát, és átölel szorosan az apró kezecskéivel. A barnával rajzolok egy magot, amit elültetek a kertben, hogy egy gyönyörű fa nőhessen ki belőle, amin ceruzák, méghozzá csodálatos színes ceruzák fognak teremni. A rózsaszínnel rajzolok egy babát, majd a karomba veszem, és megsimogatom a pirospozsgás orcáját, s ő elmosolyogja magát, én pedig megpuszilom a homlokát. A szürkével rajzolok egy kalitkát. Belerajzolok egy fekete alakot: az vagyok én. Én, aki vágyom a színek után, de mégis rajtam a sötét lepel, s körülöttem a kalitka ezernyi rácsai, amik elhatárolnak a világtól, és a gyönyörű színektől. De ott nem vagyok egyedül. Velem vannak a színes ceruzáim. Szivárvány színben csillognak, tündökölnek a sötétben, s életben tartanak. Ők a reményem, életem... Hát el ne vedd tőlem!

Rejtélyes szivárvány

Nézem a fehér lapot. Vagy inkább hadd mondjam másképp: bámulom. Lehet át kéne váltanom feketére, hogy jobban tudjak írni. A fekete engem megnyugtat. Nem vakítja ki a szemem, mint az a fénylő fehér. De ne hidd azt, hogy a fekete boldogít. Benne melankólia rejtőzik, s nem tűr semmi fényt, se színt. A színek pedig mik? Hogyan írhatnánk le szavakkal a színeket? A fehér kristályból eredeztetnek. Világítsd meg a kristályt, és megkapod a szivárvány összes színét. De ha nem világítod meg, a szivárvány nem bújik elő. Elrejtőzik előled a sötét homályba. Eszerint a színeknek a fénnyel kell kedveskedni, hogy búvóhelyükről elő merjenek bukkanni. Vigyázz a színekre, sokat érnek, mert nélkülük oly boldogtalan és lehangoló az élet. De mégis. Mi az, hogy szín? Hadd találjam meg a választ, kérlek! ...

Egy gyilkos tollából

1. FEJEZET

GYILKOS VAGYOK

Vér. Sok vér. A kés kiálló élén folyt le nagy cseppekké tömörülve, majd szép sorban, katonás rendben hulltak a földre. A kés többi éle egy ismeretlen személy hasában volt. Nem tudtam ki ő. De hajtott a vágy, hogy beleeresszem a pengét, mint egy méh a fullánkját. Ez az érzés nem hagy nyugton, amikor belevághatok az emberi húsba és a vér csak folyik és folyik. Majd az a fájdalmas kín, amit ő átszenved, az elfolytott sikollyal egyidőben a döbbenet az arcán. Valami vágy úrrá lesz az egész testemen, s láncrafeszít, megbűvöl. A kést mélyebbre döftem, majd megforgattam a friss vágásban. Egy őrületes ordítás, még pár másodperc a haláltusából. Mi a franc van velem? A kést kihúztam lassacskán, ő pedig egy rövidke perc múlva végleg kilehelte a lelkét. Elővettem a fehér csipkemintás kendőmet és letöröltem a kést. Nyitva maradt a két szeme, melyek meredten és üresen bámultak a csillagos égre. Hajnal körül járt még az idő, a hűvös, őszi szellő megfújta a hajam és belecsapta az arcomba. Félresöpörtem. Ekkor az ágyamban voltam, a fekete pöttyös pizsama volt rajtam, amit még a nagyitól kaptam. Nem értettem az egész szituációt. Mi lett vele? Álomnak gondoltam az egészet ezért kikeltem az ágyból és felvettem a macis mamuszomat, hogy kimenjek a konyhába és megfőzzem a szokásos reggeli kávémat. Odamentem a konyhapulthoz, kinyitottam a szekrény ajtaját és elővettem a kávét. Az edénybe engedtem vizet, majd feltettem forrni, utána elővettem a cukrot és a tejport. Megálltam. Láttam valamit a szemem sarkából - oda fordítottam a fejem. A kés volt az. A tegnapi kés! Hát mégis megtörtént? Hirtelenjében nem tudtam mire is gondoljak, a tiszta penge láttán rám tört az az érzés, de csak halvány foltokban. Megragadtam és bevágtam a szekrénybe és becsaptam az ajtaját. Tíz perc múlva a kávé kész volt. Megittam két vagy három pohárral. Közben végiggondoltam az eseményeket.  Tegnap a munka után, amikor hazaértem és megláttam azt a bizonyos kést, nem bírtam ellenállni. A vágy annyira megrészegített. hogy csak emléktöredékeket hagyott maga után. Megöltem egy embert. Csak ez járt a fejemben. Megöltem egy embert. Most már egy ördögi, kacagó hang lett úrrá. Majd tudatosult bennem a tény: GYILKOS vagyok!

Az iskola. Kicsit másképp...

Bementem az iskola hátsó bejáratán, ami nagy volt és barna. A kapuk tárva-nyitva voltak. Egy lélek se volt az udvaron. A falevelek fele lehullott, minden elborított a narancs és a piros ezernyi árnyalata. A diákok közlekedőeszközei a tárolókban voltak. Váratlanul egy sikolyt hallottam, egy elfolytott sikolyt, majd egy fájdalmasat nyögött. Bementem az egyik ajtón az épület belsejébe. Lassan, óvatosan és hangtalanul lépkedtem. A rövidke folyósón letettem a táskámat és a kabátomat, majd elmentem az iskola büfé előtt. Egy lélek se. Még a megmelegített szendvics és a forró, friss tea gőzölgött. Továbbmentem, elfordultam balra, s  végigmentem a földszinti folyósón. A termek zárva voltak. Semmi hang. Végigmentem ezen a szakaszon és a földszinti aulába értem, ahol szintég üresség volt. Láttam pár foltot a talapzaton. Valószínűleg vér volt. Megrémültem. Felmentem a nagy lépcsőn az első emeletre, miközben végig vérfoltok vezettek fel, s egyre több lett belőlük. A tanári szoba zárva. Az olvasóterem zárva. Vágigrohantam az első emeleten, tépve az ajtókilincseket, de azok nem nyíltak. Zárva voltak, ITT is! Mindenütt vérfoltok...VÉRTÓCSÁK. Belőlük vonalak húzódtak, melyek arra utaltak, hogy onnan valakit elvonszoltak. Felrohantam a lépcsőn a második emeletre. Megálltam. HULLÁK. VÉRTENGER. A látvány lesújtó volt. Átgázoltam a vértengeren atermek ajtaja elé. A termekben felakasztott hullák. A vérszag kezdett elviselhetetlenné válni.A tüdőm tiszta levegőt követelt. Elmentem a termek végéhez, de megtorpantam. Lépések mögöttem. Megált. A vér is megfagyott bennem. Azt hittem itt a vég. Ehelyett: - Utálom az iskolát! Megfordultam. Megdöbbenten álltam megszámlálhatatlan ideig a két szemébe nézve. Hidegek és lélektelenek voltak. Miért tetted ezt? Az ikertestvérem állt előttem. A konyhakés véres volt. A karja is a háromnegyedéig. Volt nálam zsebkendő, elővettem, majd elvettem tőle a kést. Tisztára töröltem. A kést letettem egy padra. Visszajöttem, megfogtam a kezét és rámosolyogtam: -Mennyünk haza.

A szerelem tragédiéja

A bérház előtt megálltam. Ideértem. A szívem kezdett mostmár tényleg hevesen verni. Megráztam a fejem és megnyomtam a gombot a falon. Katt. Ez azt jelentette, hogy hallotta és jön le. Hozzám. Nagyon izgultam és azt se tudtam mit fogok csinálni vagy egyáltalán mondani. Hátrébb álltam, vettem egy nagy levegőt: az ajtó éppen kinyílt. Ott ált. Fehér ingben, aminek a felső 4 gombja nem volt begombolva, egy fekete farmerben és egy fekete cipőben. Álltunk egymással szemben...eltelt egy perc. Majd odarohant és megölelt, nem is, magához szorított. Aztán felemelt, bevitt az ajtón, fel a lépcsőn, majd be a szobába. Letett és becsukta az ajtót. Amint becsukta, visszafordult, s hirtelenjében a falhoz vágott és megcsókolt. Nem hagyta abba. Rajtam is ing volt, egy fekete darab, amit még nagyon régen kaptam, de picit nagy volt, mert a stressz és ideg miatt fogytam azóta. Kigombolta sorjában az indógem gombjait. Nem siette el. Majd leért a nadrágom gombjához és cipzárjához. Azokat is kioldozta fogságukból. Az inget lehúzta rólam, miközben még mindig oly gyengéden csókolta az ajkaimat. A fekete ing leesett a padlóra, ott is maradt, ugyanis már fel is kapott és bevitt a szobájába. Letett az ágyra. Fölém hajolt, végigcsókolta a hasam, a nyakam, a fülem, majd a szám. Utána lehúzta a nadrágom. Közben majd' kiesett a szívem a helyéről, úgy kalimpált. Mi történik? Felemelt, megcsókolt újra és csatolta volna ki a piros csipkés melltartómat. -Ne... - mondtam. -Semmit sem változtál? Félrelöktem, kirohantam a szobából, a szemem megtelt könnyekkel, alig láttam. Felkaptam a fekete inget, felvettem a két kezemre. Kinyitottam az ajtót, majd a lépcsőn lefelé begomboltam az inget. Hármat szabadon hagytam. Majd megálltam a bejárati ajtó előtt, miután kimentem. Annyira fájt a szívem, annyira görcsben ált a mellkasom, hogy alig bírtam a fájdalmat. Az erős zokogás nem akart alább hagyni. Letérdeltem és összegörnyedtem. Nem változott semmit. Még mindig csak magára gondol és nem tudja megérteni, hogy még nem vagyok felkészülve. Még nem. Erőt vettem magamon és kizártam a biciklit. Felpattantam, kifordultam a az utcából, amiben egy lélek se volt. Nem figyeltem oda. Csak egy kép maradt: hogy jön az autó...felém.

KAKI.MiNDEn...

Minden rossz. Vagy lehet, hogy csak úgy érzem. ÁÁ... Az a kibaszott micro SD kártya is most veszik el. Fogadjunk ott van valahol a szemem előtt. Olyan idegesítő, istenem. Ma egész nap gyümölcsöt ettem. De ebben este megakadályoztak. Ugyanis hoztak be a szobába kaját...és nem gyümölcsöt? Miért nem lehet békén hagyni? Nem akarok enni. Ez van. MOst miért kell mindenbe beleszólni? Már unom. Majd irok még...